A község Európa-hírű műemléke a XIII. században a település centrumában, egy kiemelkedő dombon, késő román stílusban épült Szent György-templom. A templom két tornya közötti oromzat alatt látható a templom legdíszesebb része, a bélletes főkapu. Felette fülkékben Krisztus és a 12 apostol szobra áll.

A templom pompáját a festészet remekei is emelték, de ebből ma már csak a főszentélyben és a déli toronyaljban maradtak meg falképek, freskótöredékek, melyeket Mauro Pelliccio, világhírű olasz mester állított helyre 1938-ban.

A templom déli oldalához épített kolostort és a dombot is egykoron fal vette körül, ez ma már csak részleteiben látható.

A Szent Jakab-kápolna a román korban, 1260 körül épült, s mai alakját a XVIII. századi renoválás után nyerte el. A négykaréjos alaprajzú, kettős kápolna román ikerablakain kívül a három barokk oltár érdemel figyelmet.

A templom mögött az egykori apáti házban a műemléki hivatal felújítását követően 2002. tavaszától új kiállítótér látogatható, ahol a templom és a település körüli ásatások során feltárt leletek tekinthetők meg.

Forrás: utazzitthon.hu, kép: http://mek.oszk.hu

Ják – Szent György-plébániatemplom
északi homlokzata a szentélyekkel
Dercsényi Balázs – Hegyi Gábor – Marosi Ernő – Török József:
Katolikus templomok Magyarországon.
Hegyi & Társa Kiadó, Budapest, 1991, 329. kép.
Hegyi Gábor felvétele